2011. február 23., szerda

Hazug újságírók mindenütt!

Igaz ami igaz: sűrűn látunk olyat a médiában, hogy figyelmeztetnek szexuális, erőszakos tartalomra, vagy az erős nyelvezetre, de arra nem, ha egy hanyag zsurnaliszta munkáját készülünk éppen "bekajálni", kétes igazságú tartalmat elfogyasztani. Erre talált módot Tom Scott, aki készített néhány matricát, amiket aztán a londoni metróhálózat alagútjaiban osztogatott ingyenes újságok cikkeire nyomott rá, így figyelmeztetve az embereket arra, hogy nem mindig kell elhinni azt, amit elénk tálalnak (úgy tűnik, éhes vagyok, hogy mindig a kajálással példálózok :) ). A cimkék feliratai persze csak példák, és nem vonatkoznak konkrétan egy médiumra, vagy újságíróra sem, alkotójuk mindössze gondolatébresztőnek szánta őket. Annak viszont tökéletesek!

Felhívja tehát a figyelmet arra, hogy:

  • a cikkben leírt kérdések nem mindig hangoztak el a valódi interjúban

  • az újságírók néha a saját véleményüket bújtatják bele egy "valaki azt állította, hogy" kezdetű mondatba
  • nem mindig jártasak a témában, amiről írnak (ergo fogalmuk sincs róla)

  • plagizált tartalom (ez ugyebár nem szorul bővebb magyarázatra)

  • a cikk ellenőrizetlen információn alapul

  • a cikk valójában egy kivágott és beillesztett press release (hiába, ha egyszer már olyan jól megfogalmazták, minek rajta még pluszban görcsölni, ugye?)

  • a cikkben leírt orvosi állítások (?) nincsenek megerősítve szakmai kutatásokkal, tehát valódiságuk, igazságtartalmuk megint csak kérdéses

  • a statisztikák vagy kutatások eredményei ügyes PR-esek kezemunkáját dícsérik, nem a tudományét...

...és még tovább is lehetne sorolni a lehetséges bullshiteket (divat mostanában ez a kifejezés, tud valaki rá magyar megfelelőt?) egy-egy "találó" (kereső-optimalizált) headlinenal ellátott cikk, úgymond, mögöttes tartalmában...
A fenti cimkéket le lehet tölteni pdf formátumban, vagy akár gyárthatsz magadnak sajátot magyar nyelven. Ráférne a magyar médiára is... Szalai Annamáriának talán már van saját matrica gyűjteménye, és mindegyiken ez állhat: "CENSORED" :)

2011. február 17., csütörtök

Homeless Tweeting

Könnyű átnézni és semmibe venni egy olyan embert, akit egyáltalán nem ismerünk. De mi a helyzet akkor, amikor ez az ember nap mint nap jelen van a közösségi médiafelületünkön, láthatjuk, hogy éli a mindennapjait, vagy esetleg szép napot kíván nekünk? Underheard in New York. Ezzel a névvel indult egy kezdeményezés a nagy almában, miszerint hajléktalanoknak adnak lehetőséget arra, hogy nap mint nap használják a Twittert, és csiripeljenek, ha úgy tartja kedvük (hű, micsoda képzavar...).



Négy hajléktalan - Danny (@putodanny), Derrick (@awitness2011), Albert (@albert814) és Carlos (@jessie550) - saját kártyás mobiltelefont kapott egy hónapra korlátlan üzenetküldési lehetőséggel és saját Twitter fiókkal. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet és qvázi betekintést adjanak a viszontagságokkal teli nagyvárosi hajléktalan életbe. Láthatjuk, milyen harcokat kell megvívniuk, milyen váratlan kihívásokkal találkják szembe magukat az utcán védtelenül élők nap mint nap.



Az Underheard in New York projekt fejlesztői a BBC reklámügynökség gyakornokai(Rosemary Melchior, Robert Weeks és Willy Wang), akiknek célja az volt, mint minden szakmabelinek: valami ütős dolgot létrehozni, ami meghozza számukra az ismertséget.



Az elv egyszerű: beszélj, hogy meghalljanak! A projekttől azt várják, hogy az emberek majd úgy viszonyulnak a hajléktalanokhoz, mint egy emberhez, és nem úgy, mint egy koszos rongyhoz, ami az utcán hever, és alrébb lehet rúgni. Nagyobb adakozási kedvet, össznépi kezdeményezéseket indíthat el a dolog, vagy egyszerűen csak újdonság, ami majd újra beépül az emberek tudatába, és megy minden úgy, ahogy eddig volt. Nah de ez már csak az én véleményem. VAlószínűleg nem fogják őket annyian követni, mint Lady GAgát van Kanye Westet... De ahogy ezt leírtam, el is szégyeltem magam: miért csak arra gondolok, hogy mit jelent ez számomra? Vajon mekkora lehetőséget ad ez az utcán élők számára? Milyen jó érzés lehet látva és hallva lenni az eddigi láthatlanság után? Az egyik hajléktalan ezt írta: "Csak hálás tudok lenni a közösségi média ajándékáért. Néha nem is érdekel, hogy nincs meleg étel a gyomromban, vagy nincs fedél a fejem felett. Hálás vagyok azért, hogy tudom, valaki lát, valaki hall engem, része vagyok egy egésznek: ez minden ember vágya. Tartozni valahová, nem pedig kirekesztetten élni, ami a legnagyobb szívás a hajléktalanságban. Mikor megosztok valamit, valódinak, embernek érzem magam. És igyekszek mindent megtenni azért, hogy az is maradjak!" És arra, hogy a közösségi média igenis képes megadni erre az esélyt, a legnagyobb bizonyíték Ted Williams:




A hajléktalanság nem újkeletű probléma az emberiség számára. Az utóbbi évek gazdasági válságai következtében megnőtt a munkanélküliek, és így a fedél nélkül maradt emberek száma is. Ez persze nem újdonság, eddig sem volt másképp, valahogy már semlegesek maradunk a tény felé: emberek millió élnek úgy köztünk, hogy tulajdonképpen nem is élnek. Szellemek, ha úgy tetszik, akiket néha felkap a média, ha túl sokat lopnak, megölnek valakit, vagy ha nagyon hideg van, és többen halnak meg, mint egyébként, de amúgy nem tud mit kezdeni velük a társadalom. Nem ismerjük őket, nem tudjuk, hogy egyik-másik vajon hogyan került az utcára, hogyan él ott. Csak azt tudjuk, hogy többségük ott is marad. És lehet, hogy nem azért, mert nem lenne lehetőség az újrakezdésre. Lehet, hogy azért, mert azok alatt a végtelen hosszú magányos éjszakák alatt eltörik valami bennük. És az a valami az érzés, hogy számítanak, hogy emberek. Human being. VAló igaz, sokszor nem a meleg étel, vagy a fedett hely a legfontosabb. Inkább az, hogy érezzék, hogy még mindig számítanak, hogy hallják őket, hogy tudják:élnek, emberek, és tartoznak valamihez. Talán nem adják fel, hogy van még jövőjük, ha mégoly kilátástalannak tűnik is néha.

2011. február 1., kedd

Elvágják a kommunikációtól Egyiptomot?


"A Noor-csoport hétfő kora este kezdett eltűnni a világhálóról, közölte az internet figyelésére szakosodott amerikai Renesys. Az internet volt a kormányellenes tüntetők mozgósításának egyik legfőbb eszköze, de a négy legnagyobb szolgáltató már csütörtök este óta nem működik" írta a hvg.hu ma reggel. Az egyiptomi kormány ezzel próbál szabályozni, kordában tartani milliókat, olyan embereket, akik Hoszim Mubarak államfő 30 éve tartó uralmát és elnyomását megelégelve vonultak ki az utcára. Olyan embereket, akik szabadságot, demokráciát, alkotmányos és törvényhozási reformokat követelnek. Hétfő óta általános sztrájkot hirdettek, keddre pedig milliós tüntetést szerveznek Kairó főterére.

A technika, a modern tömegkommunikáció, ami manapság egyet jelent a Google-lal, azonban erre a helyzetre is talált megoldást. Olyan speciális szolgáltatást alakított ki, amelynek révén az egyiptomiak internet nélkül is eljuttathatják üzeneteiket a Twitterre. Az üzeneteket bárhol a világban elolvashatják a twitter.om/speak2tweet című oldalon. Ha ez működik, továbbra sem szakad meg az információs lánc az egyiptomiak és a tömegmédia között. Továbbra is lesznek fotók, hírek, videók, életben lehet tartani az érdeklődést az egyiptomi események felé.


Mert mi történne, ha nem lenne a Google, vagy a Twitter, vagy megszűnne, korlátozva lenne a telefonszolgáltatás is és végleg elvágnák a külvilágtól Egyiptomot? Egyáltalán lehetséges-e ez a civil média korában? Vajon tehetnek-e arról az emberek, hogy hagyatkoznak a sajtó -egyébként egyre inkább megszűnő- kapuőr jellegére, és "amit nem látsz, az nincs is ott" alapon kvázi becsukják a szemüket. Attól, hogy a civil médiát kiiktatják Egyiptomban, mi változik meg? Egy nagyon fontos eszközt veszítenek el a tiltakozás szervezői a tömegek mozgósítására. Ezen kívül kevesebb információt tolnak az arcunkba, nem lesznek civil fotók, sem videók, amit a fészbukon vagy egyéb social média platformon elérhetünk. Megszűnik az info. ismétlődése, a relevanciája, és az egyre nagyobb médiazajban egyszer csak eltűnik az éterben Egyiptom hangja. Megfeledkezünk róluk. Ugyanúgy, ahogy megfeledkeztünk Iránról, Irakról, Haitiről, vagy hogy még korábbra nyúljak vissza, New Orleansról. Vagy ugyanúgy, ahogyan megfeledkeztek rólunk, magyarokról, nem tudunk semmit a kolontáriakról, és eltűnne a sokat vitatott új sajtótörvényünk is a média süllyeszőjében, ha éppen nem lenne Magyarország az EU soros elnöke.



Felmerül a kérdés, hogy rá lehet-e mindent kenni a médiára? Mert nem tudósítanak elég gyorsan, hitelesen, nem elég megbízhatóak, nem tájékoztatnak bennünket mindenről, ezért nem is tudunk dolgokról, amik a világban pedig megtörténnek, csak nem jut el a hírük az emberekhez. Amíg világ a világ, ez így lesz. Ezen csak az egyén változtathat. Ha mi magunk nézünk utána egy-egy eseménynek, mi magunk kutatjuk fel az információt, tehát mi magunk leszünk a média. A civil média. Ám a civil média hamvában holt marad, ha nem válik tömegessé. Elsorvadhat egy-egy kis poszt formájában, ha nem kap megfelelő méretű nyilvánosságot.




Ezért bárki, bármit is mond, a médiát igenis be lehet tudni negyedik hatalmi ágnak, és a közösségi médiát ötödiknek. Mert az élő példák itt vannak előttünk.
Fotók: hvg.hu