2010. november 22., hétfő
"BeStohlozva"
2010. november 17., szerda
Sapkasálkesztyűnaptár - unalomig karácsony
1. A kesztyű...
Na de milyen kesztyű... Ha már ilyesmire vetemedünk, legalább csináljuk jól. Az újra divatba jött kiegészítő, ha jól van megválasztva, remekül feldobja a megjelenésünket. A pécsi kesztyűt szinte már elfelejtette mindenki, pedig a gyár még ma is működik, ahol még mindig a régi, minőségi, kézzel készített és egyedi méretre szabott kesztyűk születnek, ám a mai igényekhez alkalmazkodva. Október 1-én nyílt meg újra az üzletük Pécsett, ahol teljesen új arculattal várják a vásárlókat. Mert hát ki ne akarna onnan kesztyűt, ahol például Lady Gaga, vagy Madonna kezére is készült egy-egy remekmű. Boldogan mondhatjuk majd, hogy "Ez mind, mind PÉCSI KESZTYŰ!"
2. A sapka...
...helyett az újra reneszánszát élő kalap. Magyarországon ez ma egyet jelent Takács Nikolasszal,.Egyéniséget és kifinomult ízlésvilágot fejez ki, de azért a választással csak óvatosan. Nem mindenkinek áll jól! Ez is egy olyan kiegészítő, ami fel is dobhatja a külsőnket, vagy végérvényesen földbe döngölheti az amúgy jól megválasztott outfitet.
3. Naptár...
...természetesen dizájnos, egyedi. Manapság bármelyik boltban be lehet szerezni különleges darabokat, de azért az interneten lehet találni egy-két olyan naptárt, vagy határidő naplót, amit biztosan örömmel vesz elő az ember bárhol. A kedvencek:
Se szeri, se száma azoknak az online dizájn boltoknak, ahonnan egyedi dolgokat lehet beszerezni karácsonyra egész baráti áron. Ha mégis személyesen akarsz meggyőződni arról, hogy valójában mit is veszel, érdemes kilátogatni egy-egy dizájn vásárra, mint amilyen például a WAMP is. Egyébként szomorú, hogy ilyen vásárok leginkább csak Pesten zajlanak. Mit gondolnak, vidéken nincs igény a művészetre??
2010. november 14., vasárnap
Király "L.adygaga" Norbert
Valóban van valamilyen személyes varázsa, amivel leveszi a lábáról a közönséget. A hang azonban... hát...biztosan lesz rá kereslet. Egy darabig. Mi lesz akkor, amikor már nem lesz színpad, amikor már csak a rádiók fogják játszani egy-egy számát (ha fogják játszani), ha már nem lesz állandóan képernyőn? Nem lesz képben az epilepsziás robot mozgás, meg a rekesztés közben eltorzult fej, és megmarad simán csak a recsegős ordítás... Van olyan hangja, ami megállja a színpadi giccs nélkül is a helyét? Boldogulni fog, megveszik a lemezeit? Valószínűleg kell az állandó jelenlét a sajtóban, nem csak neki, azoknak is, akiknek tényleg jó hangjuk van. Egyébként nincs igény élő koncertre, maradnak a kis vidéki haknik, meg az előadások maroknyi embernek a pláza parkolókban...
A zsűri véleménye a fenti előadás után az volt, hogy az már annyira világszínvonalú, hogy már snassz. Olyan volt, mint a többi. Egy a sok közül. Tehát kell az a rekesztés, kell az idióta mozgás, meg a "mindjárt megőrülök, annyira tetszik, hogy rekedt vagyok" arckifejezés. Lady Gaga sem lenne "ladygaga", ha nem lenne olyan a stílusa, mint amilyen. Bár a párhuzam lehet, hogy egy kicsit erőltetett, mégis ő jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Csak a polgárpukkasztó megjelenésével tudta magára vonni a figyelmet, holott ő tényleg tud énekelni, és tényleg ért a zenéhez. Mégis: ahhoz, hogy fent maradjon az érdeklődés iránta, megjelenésről megjelenésre hoznia kell valami újat, ami addig még nem volt. Egész ipar épült rá, egyetemeken tanítják Lady Gagát, na nem csak a stílust, hanem a szociológiai vonatkozását is, valamint az üzleti és marketing stratégiát is, amit felépített. Kérdéses, hogy Magyarországon meg lehet-e valami hasonlót valósítani? Egyáltalán akarják-e, eszükbe jutott-e ilyesmi? Csodálkoznék rajta, ha nem, itthon úgyis mindig a külföldi sztárokat majmolja mindenki (lásd: Szíj Melinda, mint Suzan Boyle, vagy Patai Anna, mint Connie Talbot).
2010. november 10., szerda
Most akkor kopipészt, vagy nem?
tője szerint ma Magyarországon csak nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a régi felfogás, miszerint az információ, amit én gyűjtöttem, az enyém, már egyáltalán nem érvényes. Az Internet korában ezt nem is lehet betartani, többek között az uralkodó hírverseny és információtechnológiai forradalom miatt sem.
Az Újságírók Etikai Kódexében leírtak minden újságíró számára hozzáférhetőek, ismertek. Annak be nem tartása viszont csak kevés esetben von maga után jogi következményeket pontosan azért, mert kisebb esetekben egyszerűen nincs értelme a dolognak. Az információ tartalom, amivel okosan kell gazdálkodni, csak úgy válik hatalommá.
Hogy abban az esetben mi történik, ha egy zsurnaliszta egy civil blogból szerzett információt, vagy bármilyen tartalmat egy az egyben a saját szellemi termékeként publikál, azt csak kevés esetben tudjuk meg. Egyrészről azért, mert nem minden ilyen eset derül ki, sokszor még a „meglopott” blogger számára sem. Másrészről azért, mert ha észre is veszi a tartalom szellemi megalkotója, nem minden esetben teszi meg a megfelelő jogi lépéseket az ügyben, ne adj’ isten még örül is, hogy olyan tartalmat sikerült megalkotnia, amire felfigyeltek.
Azonban ez a dolog oda-vissza működhet. A másik oldalon, a „régi médiában” is felmerül néha a gondolat, miszerint a blogolás, illetve a bloggerek és a civil újságírók „kopipészt” szokásai sokkal inkább közelebb állnak a plagizáláshoz, mint az újságíráshoz. Erre a vádra Amerikában reakcióként vetettek fel egy történetet, amit a Mashable.com-on tettek közzé. A sztori , miszerint egy írónő, Monica Gaudio, egy öt évvel azelőtti blogbejegyzésére bukkant rá egy újságban, a Cook Source-ban, amit az engedélye nélkül tettek közzé. A hölgy kárpótlást követelt az újság szerkesztőjétől, egészen pontosan azt, hogy nyilvánosan kérjenek tőle bocsánatot mind az újságban, mind pedig az újság Facebook oldalán, valamint további 130 dollárt (szavanként 0,10 dollárt), melyet adományként a Columbia School of Journalism számára kellene utalnia a szóban forgó újságnak. A Cook Source szerkesztője azonban erre azt reagálta, hogy Monica Gaudionak inkább örülnie kellene, hogy nem szóról szóra emelték át az írását az újságba, és tették közzé más neve alatt, mint az mostanában bevett gyakorlatnak számít. A cikk szerinte sok átalakításra szorult, és sokkal jobb lett, mint az eredeti bejegyzés. Sokat kellett dolgozni rajta, ezért inkább Gaudio tartozik nekik. Az eset pont olyan tanulságos, mint a következményei. A történtek után ugyanis számos további panasz érkezett a Cook Source-ra az újság Facebook és Twitter oldalán, miszerint több olyan cikk, illetve recept is megjelent a magazinban, ami egy az egyben lett átemelve különböző forrásokból, csak eddig, talán motiváció hiányában, nem szólt róluk senki. Ebből is látható, hogy mennyire kevés az olyan eset, aminek következményei is vannak. A kérdés továbbra is az, hogy indokolt-e Monica Gaudio és a web reakciója ebben az esetben, vagy sem? Egyrészről nem, mivel a hölgy blogbejegyzését (ami egyébként az Almás pite történetéről szól) a szerkesztő szerint nem szó szerint közölték le, tehát nézhetjük úgy is, hogy kvázi forrásként használták fel saját cikkük elkészítéséhez. Másrészről viszont attól, hogy minimális módosítást végeztek rajta, még könnyen felismerhetővé vált a bejegyzést korábban olvasók számára (pont, mint a szakdogánál :S ), ezek szerint mégsem dolgozhattak vele annyit a publikálás előtt…
A jogi útra terelés, és a bizonyítás tehát baromi bonyolult. Ki tudja azt bizonyítani hasonló esetekben, hogy ki írt le mit és hol előbb (tyúk vagy tojás)? Világszerte több tízmillió blog létezik, és sok esetben vetődnek fel ugyanazok a témák, kérdések és történetek. Ez elkerülhetetlen. A dolgot az még tovább nehezíti, hogy sok esetben az "ál-nicknevek" miatt nem is lehet tudni, hogy melyik blog mögött személy szerint pontosan ki is áll. Ez talán azt jelenti, hogy a közösségi média világában a plágium szó már nem is jelent semmit? Vagy egyszerűen csak sokkal lazábbak lettek a szabályok? Fognak hozni olyan médiatörvényt, ami a kialakult helyzetet tudni fogja szabályozni? Kell egyáltalán?