Kemény önkritika áll a következő sorok között. Lerágott csont a téma, de akkor sem bírtam ki, hogy ne ejtsek néhány szót arról, ami mostanában trendi, meg "nagyon lájk". Az ömlengés oka néhány hét Internet nélkül, és egy fél óra egy széthajtott nap után este a buszon hazafelé.
Az ember ugyebár ilyenkor el van magában, bambul kifelé az ablakon, és már rá sem bagózik, ha hangosan megkordul a gyomra.
Rush time lecsengése...vidékie
ssen, kettő s-sel. Ez zajlott bennem. Körülöttem viszont megállás nélkül csörgő telefonok a legelbaszottabb hangélményt szolgáltatva, 10-ből 8 ember kezében épp sms-t küldő, wapozó, játékot futtató, szöveget szerkesztő, e-mailt küldő készülék világította meg a mellettem ülő diszkréten deres halántékú 60+-os úriembert, aki laptopot csúsztatott az ölébe, és a mobilnetes bigyót (nemtom hogy hívják) a busz függönyére csíptetve netezni kezdett, megnézve a másnapi időjárást és az aznapi horoszkópját (biztos azért, hogy megtudja, hogy igazat mondott-e...) . És ha okostelefonom lenne, valószínűleg én is ott helyben elkezdtem volna írni ezt a bejegyzést. Helyzetkép. Kell ez nekünk? Valóban szükségünk van a technika újdonsült vívmányaira, vagy csak használjuk, mert van, mert vagány, mert új, mert trendi?
Lehet itt érvelni társadalmi, szociológiai és technológiai változásokkal, csökkenő bérszínvonallal, mondván, hogy a megélhetésért többet kell dolgozni, ergo fel kell gyorsulnunk nekünk is, hogy helyünk legyen a felgyorsult világban. Beszélhetnénk generációs sajátosságról is, amely villámgyorsan korszellemmé, vagy még inkább XXI. századi szociális betegséggé vált. De kérdem én: mi a túrónak kell minden egyes lépésünkről tudnia mindenkinek azonnal?! (mondtam, hogy önkritika...) Ennyire antiszociálissá váltunk volna, vagy egyszerűen könnyebb üzenetet írni, meg telefonálni, mint felemelni a fenekünket a számítógép elől?
Ezekben a percekben is számtalan üzenet kering az éterben. Írjuk a Facebookra, hogy mi történt velünk, a Twitteren, hogy épp most mit csinálunk, a Foursquare-en, hogy épp most hol vagyunk, and so on... A közösségi médiában éljük az életünket, a híreket meg csak olvassuk, ahelyett, hogy mi magunk lennénk a hír, vagy részesei lennénk annak. Magányos kockák és SM funok görnyednek a monitor előtt, Fábry Sándor pedig a csajok helyett a FarmVille-t éltetve így kiált: Jobb kezet az egérre, éljenek a birkák! Jó ez így? Valószínűleg nem, de azért nem beszélhetünk szerencsére általánosságról.
Ez a néhány hét Internet nélkül jót tett Nekem. Ez úton üzenem azoknak, akik meglepődtek azon, hogy elvesztem az éterből, hogy offline (offlány) vagyok és tök jól vagyok, szocializálódom. :) Egészen üdítő dolog, kiállítás, koncert, könyvtár, kultúra, emberek face-to-face, stb. Mondanám is, hogy így marad, de az a helyzet, hogy képtelen lennék végleg átállni. És hogy mi erre a magyarázat? Csak egy szó: híréhség. Másoknak meg más.
Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e felmérés a Facebook felhasználók körében arról, hogy van-e összefüggés a posztolások gyakorisága és tartalma, valamint a társasági élet aktivitása között, és jól gondolom-e, hogy az eredmény alapján a "social media" kifejezést felválthatná az "anti-social media". Vajon kiírta-e már valaki klingon nyelven a fészre, hogy "magányos vagyok, baszki!!!"?
Andy Vajna és barátnője szó szerint Magyarországra csempészetek egy kis Amerikát...stílusban is. Íme a kötelező bimbó-villantás:
Rush time lecsengése...vidékiessen, kettő s-sel. Ez zajlott bennem. Körülöttem viszont megállás nélkül csörgő telefonok a legelbaszottabb hangélményt szolgáltatva, 10-ből 8 ember kezében épp sms-t küldő, wapozó, játékot futtató, szöveget szerkesztő, e-mailt küldő készülék világította meg a mellettem ülő diszkréten deres halántékú 60+-os úriembert, aki laptopot csúsztatott az ölébe, és a mobilnetes bigyót (nemtom hogy hívják) a busz függönyére csíptetve netezni kezdett, megnézve a másnapi időjárást és az aznapi horoszkópját (biztos azért, hogy megtudja, hogy igazat mondott-e...) . És ha okostelefonom lenne, valószínűleg én is ott helyben elkezdtem volna írni ezt a bejegyzést. Helyzetkép. Kell ez nekünk? Valóban szükségünk van a technika újdonsült vívmányaira, vagy csak használjuk, mert van, mert vagány, mert új, mert trendi?
Ezekben a percekben is számtalan üzenet kering az éterben. Írjuk a Facebookra, hogy mi történt velünk, a Twitteren, hogy épp most mit csinálunk, a Foursquare-en, hogy épp most hol vagyunk, and so on... A közösségi médiában éljük az életünket, a híreket meg csak olvassuk, ahelyett, hogy mi magunk lennénk a hír, vagy részesei lennénk annak. Magányos kockák és SM funok görnyednek a monitor előtt, Fábry Sándor pedig a csajok helyett a FarmVille-t éltetve így kiált: Jobb kezet az egérre, éljenek a birkák! Jó ez így? Valószínűleg nem, de azért nem beszélhetünk szerencsére általánosságról.
