Digitális művészet

http://www.the-mill.com/

"A nő hasa"

"Vadászó pumaként hangtalanul csorogtam a piros lámpa felé. Fék. De nem a kresz miatt, hanem a perifériás látószög szorításában feltűnt egy tenyérnyi, finoman domborodó bőrfelület, egy nő hasa. Pár pillanat volt, míg a pulóver nyújtózkodás okán felszaladt, s megmutatta rejtett kincsét. Lejtése pont volt, nem gurult volna le róla a hold saját sugarán, de nem is volt undorítóan kockás, ahogyan a fogyasztószereket forgalmazó bodyfasiszták szeretik. Édes kis semmiség, amiben benne van a szerelem előzménye és biológiai lehetősége, hogy várandósan is hirdesse az élet szépségét. Vajon micsoda metafizika rajzolja körbe az áldott asszonyokat, hogy terhüket nem undorító alaktalanságnak, hanem a világegyetem kiteljesedésének tekintjük? Minden várandós pocakjában, persze, egy isteni gyermek lakik, az asszony malaszttal teljes, tökéletesen elegek egymásnak, s ez látszik is rajtuk. Szemükben nem a külvilág, hanem a belső figyelés tükröződik homályosan. A mennyei fény ellenére is kitűnik minden szakértő előtt, hogy a terhes nő mindig szexi, de nem innenről, a fogamzás előttről, hanem a túloldalról, amiben minden férfi átéli, hogy ő is lehetett volna indítóoka ennek a szép, tojás alakú gömbnek. A terhes nő hasa után azonnal azok a hasikák következnek, melyek rendelkeznek zúzmarás téli estékre vonatkozó szolid tartalékkal. Bár úgy tartják, hogy a férfit lehet a hasánál megfogni, valóságban mindig fordítva történik. Férfiember mindig hátulról öleli át asszonyát, tenyerével pont a középpontban nyíló köldököt betapasztva, mintha attól félne, hogy megszöknének a meleg barlangból az apró madárkák. Talán semmi sem véletlen. Isten tetszetős mérnöki munkáján átüt az esztétika, hogy a has csúcspontján, a domborulat zenitjén nyílik-zárul a létezés elvágott fonala. Nem titok, hogy kibírhatatlan orgazmus a büntetése az ide bedugott nyelvnek. Az innen kisugárzó érzés túljut testeden-lelkeden, belecsapódik pont a kozmosz közepébe. Minden nő köldöke összeköttetésben van a tejút magzatvizével, onnan árad beléjük a létezésért való gigantikus aggódás, amely belátja, hogy akit szül, az halni is fog. Így lett a hason uralkodó isteni jel a köldök, létezésünk fekete luka. Most csukjuk be szemünket, és kezünkkel látva simogassuk végig a falát. Lágy szőrpihéken futnak ujjaink, mely a tavaszi finom füvek simaságát csiklandozza belénk. Ha belefújsz, az apró szélvihar eltünteti a ráncokat. Nyáron, amikor a nap a pihéket újraaranyozza, szépsége csak a végtelen búzamezőkhöz hasonlítható. Diabolikus szempontból érthető, hogy ehhez a szalmasárga puhasághoz az éles késpenge ezüst villódzása illik, szerelemféltésben szokás is a ribancot hasba szúrni. Vagy ellenkezőleg, császármetszéssel világra hozni egy kis Napóleont. Gyilkos, orvos, kés, szike. Élet, halál, egymás visszája, belefér egy körbe, de lehet, hogy most csak hasalok. Egyszer beleszédültem egy Kazincbarcikán lak "török hastáncosnő" rezgéseibe, bemutatót tartott, oktat is csoportot, áfás, VB-harmadik helyezett, s azonnal megértettem, hogy miért hívják a földet anyának, az oroszok anyácskának. Tulajdonképpen érthetetlen, hogy soha nem találkoztam egyetlen nővel sem, aki elégedett lett volna azzal, amire kilenc hónapban a legbüszkébb. Vajon valaha is kétségeket ébreszt-e bennük saját romlandóságukra vonatkozóan ez a szerelmes vallomás, amit itt az Elle hasábjain teszek? A nők kétségtelenül hajlandók magukat a mi szemünkön keresztül látni-példa rá a divatszakma és a művészettörténet egésze-, de hasfaluk izomállapotára vonatkozóan egziszencialistábbak a búskomor dán filozófusoknál. Talán a paradicsomból való kiűzettetést képtelenek feledni viselős terhükkel. A has, e roppant földi idea lesz a remény kitüntetettje. Mennyei blaszfémia, mondhatjuk rá, mi sörhasúak. A has a Földön körbeér. A japánok hasikónak hívják, s két tárgyalás között virágzó cseresznyefákat rajzolnak rá ecsettel, Az arabok tűzzel arabeszkeket karcolnak belé. Az indiaiak gyémánttal díszítik. Az afrikaiak elefántcsont karikát bújtatnak. A perui indiánnők hasára vérrel és méreggel rajzolnak. Az eszkimóknak ezüst pikkelyekkel szegélyezett. Európában aranylánccal csicsásodik. De már így is lyukat beszéltem a hasatokba, vagyis hasta la vista, baby."

A fenti idézet Bakács Tibor Settenkedő tollából való, és az Elle hasábjain jelent meg még 2007 decemberében. Három év múlt el azóta, de a mondanivaló nagyon is a jelenre vonatkozik. Létezik az, hogy némelyik férfi jobban csodálja, értékeli a női testet, mint maguk a nők? Hogy van az, hogy míg mi folytonos elégedetlenséggel, szemráncolva nézünk a tükörben fintorgó valakire, addig ilyen gondolatok születnek meg egy férfi fejében? Miért nem tudunk mi is szentélyként, egy magasabb rendű valami által megalkotott mesterműként gondolni arra a testre, ami egy másikat fogad be, életet ad, táplál, nevel, szeret?
Rengeteg cikket lehet olvasni jobbára nők által látogatott oldalakon arról, hogy légy magabiztos az ágyban, a pasi nem a narancsbőrödet figyeli, nem a kissé teltebb idomaidat, vagy a hegyes, szúrós könyöködet, hiszen megbabonázza őt eleve a fedetlen női test látványa, a gondolat, hogy a két test hamarosan eggyé lesz, hogy órák fognak eltelni azzal, hogy érzékiség kiteljesedhessen kettőtök között, hogy felfedezzétek egymásban a vágyat, a szenvedélyt, a gyönyört...
Igen ám, de ott van mindezzel szöges ellentétben a média... A média az összes valamire való modellel, tökéletesnek és/vagy tökéletlennek beállított, teljesen átlagos nőkkel, divat ikonokkal, hibátlanra fotoshopozott arccal, testtel, bőrrel, és a tükör és a monitor néha baromira nem ugyanazt mutatja... Az meg pláne nem fér a fejembe, hogy miért kell "plus-size" modellnek bekategorizálni a teljesen normális testalkatú nőket (persze akadnak kivételek is a kategóriában). Tényleg elnyomja a NŐT bennünk a magazinok, az Internet és a televízió által ránk hányt tökéletesség-hajszolás? Nézd a tévét, anyukám, hátha a hibás önképeddel egy életre megnyomorítod magad! Na ezért értek egyet teljesen Bakács Tiborral.
Ezért a következőt üzenem minden NŐnek: Szeresd, tiszteld, becsüld és csodáld magad, mert a szeretet törődést szül, a törődés pedig megteremti a harmóniát!

Végezetül álljon itt egy idézet Mario Vargas Llossától, egy írótól, akinél véleményem szerint senki sem tiszteli jobban a NŐ-TEST-MŰVÉSZET megbabonázó triumvirátusát. Az alábbi sorokat Gustav Klimt Danaé-ja ihlette:

"Minden nő közül egyedül te egyesíted magadban - mint ezen a megtestesült álomképen - az angyalok égi tökélyét, az ő ártatlanságukat és tisztaságukat egy bravúros földi testben. Ma eltekintek dús kebledtől és harcias csípődtől, kizárólag márványos combodat, a szentély két oszlopát ünneplem: oda vágyom, közéjük köttessek ki, ott korbácsoltassak meg rossz magaviseletemért. Érzékeim ünnepe vagy mindenestül. Bársonyos bőr, aloénektár, ránctalan térddel és könyökkel ékes, finom hölgy, ébredj, nézz a tükörbe, és mondd: >Mindenki másnál nagyobb becsben és dicsfényben állok, áhítanak és szomjúhoznak, mint sivatagi vándor a vizet tükröző délibábot.<"