Sötét jövő-villódzó média

Naponta több órában ünnepelheti az online "toll-vitéz" a közösségi média, az RSS Feed, és a hasonló webkettes nyalánkságok létezését, már ha van rá ideje (meg ha van, aki ezt megfizeti). Lefordítva: ahhoz, hogy minden témában update legyél, egész nap ott rohadhatsz a számítógép/laptop, stb. előtt, mégsem fogsz eleget tudni. Ezért jönnek az újabbnál újabb információ-technológiai újítások, naponta hányják az arcunkba, hogy mikor, hol, melyik Amerikában szerencsét próbált tehetséges fejlesztőnek van valami újabb innovációja, amire megint csak nincs felkészülve a média.

Mert hát lehet azon tanakodni, hogy van-e jövője a hagyományos médiának, vagy ha van, akkor milyen lesz az: sötét-e, vagy szárnyaló főnixként támad fel majd a hamvaiból, mikor orrán száján folyik a sajtónak az iPad, az iPhone, meg az android telefonok, az érintőképernyős technológia istenítése, stb. Szóval miközben sajnáljuk, siratjuk a nyomtatott sajtót és a nem multimédiás médiumokat, észre sem vesszük, hogy tulajdonképpen már el is temettük őket. Mert mi van most: mínuszba áthajolt hírciklus, rohanás, azonnali infók azonnali feldolgozása és közzététele, ehhez meg ugyebár nem elég a nyomtatott sajtó. Rögtön, mindenkinél előbb kell eljutni a befogadóhoz, nincs idő holmi nyomtatásra, eladásra, kávé mellett olvasgatásra. Kell a telefon, a podcasting, meg a többi újdonság, amivel nem tudnak egyszerűen versenyezni a kiadók.

Aki sikeres akar maradni ezen a területen, annak a teljes tartalmat alá kell rendelnie az egyre csak változó médiahasználatnak. Pécsi Ferenc szerint nem a hagyományos tartalmak új készülékekre való átszabásával kellene foglalkozni, hanem olyan multimédiás tartalmakat kell létrehozni, amelyek alkalmasak az újabbnál újabb készülékeken való megjelenítésre is. Ez van. Hogy e-mellett mi lesz a hagyományőrzéssel? A könyvekkel? Fogják-e az unokáink érezni a régi és új könyvek illatát? Nos, szerintem nem. Mert van helyette Google Edition, Amason's Kindle, meg Apple iBookStore, ha mégis arra adnák a fejüket, hogy 140 karakternél többet is elolvassanak.

A könyv kérdés már "megoldódni" látszik. A kölykök egyszerűen nem olvasnak. Újra teret nyer a képregény, mert lám, azt csak nézni kell, minimális szöveg, humoros képek, és a neten is lehet őket nézegetni -> kinek kellene több? Az már mellékes, hogy a gyerekek szövegértési kompetenciája hát...említésre sem lesz méltó, ergo le lesznek butítva, bármit eladhatsz nekik, mert eszük lesz vásárolni, felfogni a "miértet" annál kevesebb. Lesz kinek eladni a sok, helyettünk gondolkodó kütyüt, az életet lebutító baromságokat, lesz, aki nem hiányolja a reklámok mellől a zenét a rádiókban, vagy az értelmes, valóban közérdeklődésre számot tartó témákat, műsorokat. Lesz helyette ValóVilág, Ezek megőrültek, és még több faszság, amit majd lehet lájkolni. A hagyományos értékek elvesznek, de akkor majd ez lesz a normális. Láncreakció. Lehet velem vitatkozni, aki nem ért egyet.

"BeStohlozva"

Stohl András kálváriája a médiában meg egyéb helyeken már mindenki számára ismert, akinek mégsem, az kérdezze meg professzor Google-t, újabbat nem tudok róla mondani, csak a véleményemet. A magyar embernek egyetlen dologra van szüksége: ellenségre. Hogy az az ellenség vélt, vagy valós, az már tök mindegy, csak lehessen rajta vitatkozni, felháborodni, szálkát keresni a szemében, meg csoportokat létrehozni az online közösségi oldalakon. Ennyi bőven elég a büszke temperamentumáról méltán(?) híres magyar népnek ahhoz, hogy elfeledje ideig óráig azt, ami körülötte valójában zajlik. Kis képzavarral élve a Való Világ kell ahhoz, hogy kiszakadjunk a való világból, anélkül, hogy ezt észrevennénk. Mert hát meztelenítsük le egy kicsit a dolgot, és lássuk meg a lényeget: azon vitázik, háborog egy fél ország, hogy vezethet-e valaki egy olyan műsort, ami arról szól, hogy válogatott barmok adott időre beköltözzenek egy házba, ahol különböző feladatok vérehajtása után a közönség eldönti, hogy melyikük a legnagyobb idióta, és ki maradhat utoljára. Erről ráadásul szavazás is folyik. Ha jól megnézzük, ilyen már volt egyszer áprilisban (csak ott nem Janklovics Péter standuppolt a beszavazás alatt, hanem Bárdos András), hogy annak az eredményét elfelejtsük, megint kellett egyet csinálni.

Értem én, hogy a baleset-bűntény-botrány isteni triumvirátusa szinte glóriaként lebeg Stohl András feje felett, ami előtt a bulvár persze azonnal térdre borul. Ezért kell nekünk még a konkurens csatornánál is valaki, akire lehet fújjolni, mert milyen már, hogy az amúgy is agresszivitásáról ismert Damu Roland úgy játsszon el egy szintén agresszív vadállatot egy ország előtt, hogy közben köztudott, hogy többször megütötte a barátnőjét? Ez tilos, ilyet a magyarok már nem tűrnek el, mit nekünk politika, Orbán Viktor, államosítás, új felsőoktatási törvény, vagy megszűnő magánnyugdíj pénztárak? A Damu és a Stohl Buci nem lehet képernyőn, és kész!

Félreértés ne essék: nem pártolom, védem egyik jómadarat sem. A személyes véleményem az, hogy a saját területükön mind színészként, mind pedig műsorvezetőként mindketten remekül megállják a helyüket. Magánemberként pedig nem az én dolgom megítélni őket. Egyiket sem tartom olyan fontos közszereplőnek, akinek fontos szerepe van az én életem alakulásában. A kereskedelmi csatornák életében azonban annál nagyobb jelentőséggel bírnak. Mert a nézettség mindenek felett, olyan pedig, hogy rossz sajtó, mint tudjuk, nem létezik...

Sapkasálkesztyűnaptár - unalomig karácsony

Sokat gondolkodtam azon, hogy snassz, vagy nem snassz-e írni egy olyan posztot, ami újabb gyűjteményt közöl lehetséges idióta karácsonyi ajándékokból. Aztán úgy voltam vele, hogy a régi, unalmas dolgokból is ki lehet hozni valami újat. Tehát: emelje a kezét az, aki kapott már karácsonyra kesztyűt, sapkát, meg sálat, esetleg naptárat, és még sorolhatnám az egy alkalommal több darabbal bővülő gyűjteményeket, amiket aztán A/nem hordunk, mert utáljuk a színét, formáját, anyagát, stb. B/becserélünk, amint módunk van rá, mondjuk ékszerre, vagy arra a csini kis rucira, amire már régóta fáj a fogunk. C/hordunk, hogy meg ne sértődjön az, akitől kaptuk, vagy esetleg D/betesszük a fiókba, és továbbajándékozzuk a legelső adandó alkalommal. Naugye...

Arra vetemedtem tehát, hogy összegyűjtsek néhány olyan darabot a fenti unalomig ajándékozott tárgyakból, amit talán szívesen meg is tartanánk, hovatovább még hordanánk/használnánk is.

1. A kesztyű...
Na de milyen kesztyű... Ha már ilyesmire vetemedünk, legalább csináljuk jól. Az újra divatba jött kiegészítő, ha jól van megválasztva, remekül feldobja a megjelenésünket. A pécsi kesztyűt szinte már elfelejtette mindenki, pedig a gyár még ma is működik, ahol még mindig a régi, minőségi, kézzel készített és egyedi méretre szabott kesztyűk születnek, ám a mai igényekhez alkalmazkodva. Október 1-én nyílt meg újra az üzletük Pécsett, ahol teljesen új arculattal várják a vásárlókat. Mert hát ki ne akarna onnan kesztyűt, ahol például Lady Gaga, vagy Madonna kezére is készült egy-egy remekmű. Boldogan mondhatjuk majd, hogy "Ez mind, mind PÉCSI KESZTYŰ!"

2. A sapka...
...helyett az újra reneszánszát élő kalap. Magyarországon ez ma egyet jelent Takács Nikolasszal,.Egyéniséget és kifinomult ízlésvilágot fejez ki, de azért a választással csak óvatosan. Nem mindenkinek áll jól! Ez is egy olyan kiegészítő, ami fel is dobhatja a külsőnket, vagy végérvényesen földbe döngölheti az amúgy jól megválasztott outfitet.

3. Naptár...
...természetesen dizájnos, egyedi. Manapság bármelyik boltban be lehet szerezni különleges darabokat, de azért az interneten lehet találni egy-két olyan naptárt, vagy határidő naplót, amit biztosan örömmel vesz elő az ember bárhol. A kedvencek:

Dizájnshop.hu

Moleskine

Se szeri, se száma azoknak az online dizájn boltoknak, ahonnan egyedi dolgokat lehet beszerezni karácsonyra egész baráti áron. Ha mégis személyesen akarsz meggyőződni arról, hogy valójában mit is veszel, érdemes kilátogatni egy-egy dizájn vásárra, mint amilyen például a WAMP is. Egyébként szomorú, hogy ilyen vásárok leginkább csak Pesten zajlanak. Mit gondolnak, vidéken nincs igény a művészetre??

Király "L.adygaga" Norbert

Fantasztikus tehetség, megmutatta, hogy a népszerűséghez nem kell szépnek lenni, színpadra született, stb. Király L. Norbert folyik a csapból is. Meg kell hagyni, egy néhány előadása tényleg megragadja az embert.

Valóban van valamilyen személyes varázsa, amivel leveszi a lábáról a közönséget. A hang azonban... hát...biztosan lesz rá kereslet. Egy darabig. Mi lesz akkor, amikor már nem lesz színpad, amikor már csak a rádiók fogják játszani egy-egy számát (ha fogják játszani), ha már nem lesz állandóan képernyőn? Nem lesz képben az epilepsziás robot mozgás, meg a rekesztés közben eltorzult fej, és megmarad simán csak a recsegős ordítás... Van olyan hangja, ami megállja a színpadi giccs nélkül is a helyét? Boldogulni fog, megveszik a lemezeit? Valószínűleg kell az állandó jelenlét a sajtóban, nem csak neki, azoknak is, akiknek tényleg jó hangjuk van. Egyébként nincs igény élő koncertre, maradnak a kis vidéki haknik, meg az előadások maroknyi embernek a pláza parkolókban...

A zsűri véleménye a fenti előadás után az volt, hogy az már annyira világszínvonalú, hogy már snassz. Olyan volt, mint a többi. Egy a sok közül. Tehát kell az a rekesztés, kell az idióta mozgás, meg a "mindjárt megőrülök, annyira tetszik, hogy rekedt vagyok" arckifejezés. Lady Gaga sem lenne "ladygaga", ha nem lenne olyan a stílusa, mint amilyen. Bár a párhuzam lehet, hogy egy kicsit erőltetett, mégis ő jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Csak a polgárpukkasztó megjelenésével tudta magára vonni a figyelmet, holott ő tényleg tud énekelni, és tényleg ért a zenéhez. Mégis: ahhoz, hogy fent maradjon az érdeklődés iránta, megjelenésről megjelenésre hoznia kell valami újat, ami addig még nem volt. Egész ipar épült rá, egyetemeken tanítják Lady Gagát, na nem csak a stílust, hanem a szociológiai vonatkozását is, valamint az üzleti és marketing stratégiát is, amit felépített. Kérdéses, hogy Magyarországon meg lehet-e valami hasonlót valósítani? Egyáltalán akarják-e, eszükbe jutott-e ilyesmi? Csodálkoznék rajta, ha nem, itthon úgyis mindig a külföldi sztárokat majmolja mindenki (lásd: Szíj Melinda, mint Suzan Boyle, vagy Patai Anna, mint Connie Talbot).

A piac törvényei a művészetre is érvényesek, bár ebben az esetben szerintem nem beszélhetünk művészetről, annál inkább stratégiáról, és tehetséges emberekről, akik a háttérben dolgoznak a sikerért. Szóval a kérdés az, hogy hogyan tudja használni a sajtót, a közösségi médiát és a videó megosztó oldalakat Király L. Norbi menedzsere, és hogy meddig fogják ezek a kis trükkök és eszközök a "felszínen" tartani a tehetség kutatók versenyzőit. Némelyik ugyanis ezek nélkül nem fog tudni érvényesülni. De nem baj, jövőre úgyis jön az újabb széria a "sztárcelebénekes" gyárból...

Most akkor kopipészt, vagy nem?

Különbség van információ és szellemi tulajdon között. Az újságírói tevékenység körébe ugyanúgy beletartozik az információ gyűjtése és feldolgozása, mint az eredeti anyagok felkutatása. Fontos különbséget tennünk a között, hogy egy zsurnaliszta az anyagot összegyűjtve és az eseményeket új kontextusba helyezve ír egy témáról, vagy „kopipészt” egy az egyben lemásol valahonnan egy cikket. A kettő egyáltalán nem ugyanaz. Pécsi Ferenc, alias „Pollner”, a HVG Médiablog szerkesz

tője szerint ma Magyarországon csak nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a régi felfogás, miszerint az információ, amit én gyűjtöttem, az enyém, már egyáltalán nem érvényes. Az Internet korában ezt nem is lehet betartani, többek között az uralkodó hírverseny és információtechnológiai forradalom miatt sem.

Az Újságírók Etikai Kódexében leírtak minden újságíró számára hozzáférhetőek, ismertek. Annak be nem tartása viszont csak kevés esetben von maga után jogi következményeket pontosan azért, mert kisebb esetekben egyszerűen nincs értelme a dolognak. Az információ tartalom, amivel okosan kell gazdálkodni, csak úgy válik hatalommá.

Hogy abban az esetben mi történik, ha egy zsurnaliszta egy civil blogból szerzett információt, vagy bármilyen tartalmat egy az egyben a saját szellemi termékeként publikál, azt csak kevés esetben tudjuk meg. Egyrészről azért, mert nem minden ilyen eset derül ki, sokszor még a „meglopott” blogger számára sem. Másrészről azért, mert ha észre is veszi a tartalom szellemi megalkotója, nem minden esetben teszi meg a megfelelő jogi lépéseket az ügyben, ne adj’ isten még örül is, hogy olyan tartalmat sikerült megalkotnia, amire felfigyeltek.

Azonban ez a dolog oda-vissza működhet. A másik oldalon, a „régi médiában” is felmerül néha a gondolat, miszerint a blogolás, illetve a bloggerek és a civil újságírók „kopipészt” szokásai sokkal inkább közelebb állnak a plagizáláshoz, mint az újságíráshoz. Erre a vádra Amerikában reakcióként vetettek fel egy történetet, amit a Mashable.com-on tettek közzé. A sztori , miszerint egy írónő, Monica Gaudio, egy öt évvel azelőtti blogbejegyzésére bukkant rá egy újságban, a Cook Source-ban, amit az engedélye nélkül tettek közzé. A hölgy kárpótlást követelt az újság szerkesztőjétől, egészen pontosan azt, hogy nyilvánosan kérjenek tőle bocsánatot mind az újságban, mind pedig az újság Facebook oldalán, valamint további 130 dollárt (szavanként 0,10 dollárt), melyet adományként a Columbia School of Journalism számára kellene utalnia a szóban forgó újságnak. A Cook Source szerkesztője azonban erre azt reagálta, hogy Monica Gaudionak inkább örülnie kellene, hogy nem szóról szóra emelték át az írását az újságba, és tették közzé más neve alatt, mint az mostanában bevett gyakorlatnak számít. A cikk szerinte sok átalakításra szorult, és sokkal jobb lett, mint az eredeti bejegyzés. Sokat kellett dolgozni rajta, ezért inkább Gaudio tartozik nekik. Az eset pont olyan tanulságos, mint a következményei. A történtek után ugyanis számos további panasz érkezett a Cook Source-ra az újság Facebook és Twitter oldalán, miszerint több olyan cikk, illetve recept is megjelent a magazinban, ami egy az egyben lett átemelve különböző forrásokból, csak eddig, talán motiváció hiányában, nem szólt róluk senki. Ebből is látható, hogy mennyire kevés az olyan eset, aminek következményei is vannak. A kérdés továbbra is az, hogy indokolt-e Monica Gaudio és a web reakciója ebben az esetben, vagy sem? Egyrészről nem, mivel a hölgy blogbejegyzését (ami egyébként az Almás pite történetéről szól) a szerkesztő szerint nem szó szerint közölték le, tehát nézhetjük úgy is, hogy kvázi forrásként használták fel saját cikkük elkészítéséhez. Másrészről viszont attól, hogy minimális módosítást végeztek rajta, még könnyen felismerhetővé vált a bejegyzést korábban olvasók számára (pont, mint a szakdogánál :S ), ezek szerint mégsem dolgozhattak vele annyit a publikálás előtt…

A jogi útra terelés, és a bizonyítás tehát baromi bonyolult. Ki tudja azt bizonyítani hasonló esetekben, hogy ki írt le mit és hol előbb (tyúk vagy tojás)? Világszerte több tízmillió blog létezik, és sok esetben vetődnek fel ugyanazok a témák, kérdések és történetek. Ez elkerülhetetlen. A dolgot az még tovább nehezíti, hogy sok esetben az "ál-nicknevek" miatt nem is lehet tudni, hogy melyik blog mögött személy szerint pontosan ki is áll. Ez talán azt jelenti, hogy a közösségi média világában a plágium szó már nem is jelent semmit? Vagy egyszerűen csak sokkal lazábbak lettek a szabályok? Fognak hozni olyan médiatörvényt, ami a kialakult helyzetet tudni fogja szabályozni? Kell egyáltalán?

Egymilliós kozmopolita mestermű

Ha arra a kérdésre kellene választ adni, hogy hogyan mutasd meg, milyen színes is a világ és milyen összetett az a társadalom, amelyben élünk, egyetlen egy képben, szárnyalni kezd az ember fantáziája és a kreativitása. Kérdés az, hogy meg lehet-e ezt mutatni. Voltak, akik vállalkoztak rá. Végy egy 80 méter széles, és 31 méter magas virtuális téglalapot, oszd fel egymillió négyzetre, amit bárki tetszőleges képpel, felirattal, akármivel kitölthet, és figyeld, hogy mi lesz az eredmény. Ez a projekt a "The One Million Masterpiece" névre hallgat, és egyenlőre 28 348 alkalmi művész 174 országból adta hozzá a saját kis alkotását. Mire ez egymillió lesz... A képeket online lehet megalkotni, a téglalapon belül bármelyik kis négyzet helyére el lehet helyezni, és közben változtatni is lehet, ha nem tetszik a saját művünk. Az ingyenes regisztrációval ezt ötször lehet megtenni, és alkotás közben nem lehet módosítani, vagy javítani a képen, szóval ezt egy apró defektnek érzem a dologban, amúgy nagyon rendben van, csak érdemes megtervezni, hogy mivel is járulunk hozzá ahhoz a bizonyos egymillióhoz... Ha elkészült a mű, kinyomtatják (dehogyan?), és Londonban lesz kiállítva. Lehet pályázni azon 20 szerencsés ember helyére, akik elmehetnek a kiállítás megnyitójára.

Még bőven van szabad hely

Hogy mi a jó ebben? Része lehetsz valaminek, ami talán egyedülálló lesz a világon a maga nemében, és publikált művész lehetsz, anélkül, hogy valóban publikált művész lennél :) Én biztosan készítek egy képet hozzá! És hogy az egész projekt technikai hátterében egy magyar művész áll, már csak hab a tortán. Az algoritmust ugyanis, aminek a segítségével szinte fotó minőségű képeket lehet online, rajzolással létrehozni (csak gyakorlás kérdése...), egy bizonyos Fejes József (27) alkotta meg. Bár én azért nem vagyok biztos abban, hogy nem-e ennek a programnak a promóciójával állunk-e szemben, amiben én laikus szemmel nem látom, hogy mi az új a painthez képest, de az mindegy. Mindenesetre az ötlet nekem tetszik.

Dobogó kövek

Beszólós, magyar filmipart lehúzós, promóciós vírusvideó a Dobogó kövek alkotójától. Igaza lehet, mert ugrottak rá a filmkritikusok... De nem csak ezért.

A film:

...és az osztás:

"- Mit forgattok?
- Vizsgafilmet.
- És miről szól?
- Magyar film. Semmiről." Igaz ez?

A filmipar is olyan, mint a média és a párizsi: jobb, ha nem tudod, hogy mi van benne, mert ha jó az íze, így is úgyis megkajálod...

via Dailybest.hu

Az ember kéznyoma

Mi a közös bennük?

"It's time to get your hand dirty!" Szerintem már elég mocskos az a kéz...

Bimbó és cipő

Közönséges címet adni közönséges dolog közönséges témában. De ezt most akkor is muszáj, egy kis bulvár még nekem is belefér... A lassan már Andy Vajnáról méltán(?) híres kis hazánkba látogató Robert De Niro tiszteletére felvonult a hazai celeb-világ krémje. Bár igazából nem is az ő tiszteletére, hanem a Nobu megnyitójára, de a miért most mindegy, lássuk inkább a mikéntet:

Liptai Claudia szerelése nekem nagyon tetszik, főleg a cipője első osztályú, az én ízlésemnek legalábbis megfelel(ne). Közelebbről nézve azonban a csodálatot inkább a sajnálat váltja fel bennem...szegény láb, ugyan mit vétett? A szépségért itt tényleg megszenvedett...

Andy Vajna és barátnője szó szerint Magyarországra csempészetek egy kis Amerikát...stílusban is. Íme a kötelező bimbó-villantás:


Ez a bejegyzés nem éppen az én stílusom és természetesen a fenti képek nem mutatnak teljes képet az eseményről, mégis van benne egy kis pop, egy kis művészet, és egy jó adag média. Tegyük még hozzá azonban azt is, hogy a Hajdú Péter Robert De Niroval készített interjúja végén a színész által dedikált frizbit árverésre bocsájtották, és az eladásából származó összeget felajánlják az iszapkatasztrófa sújtotta területek lakói javára, Andy Vajna pedig 10 millió forintot ajánlott fel ugyanezzel a céllal. Szép gesztus, a fényűzés mellett ez is megfért legalább. A dedikált frizbire itt lehet ajánlatot tenni: http://frizbi.tv/forum_002.htm

Forrás: Origo

Baazingaaa!!!!

Kemény önkritika áll a következő sorok között. Lerágott csont a téma, de akkor sem bírtam ki, hogy ne ejtsek néhány szót arról, ami mostanában trendi, meg "nagyon lájk". Az ömlengés oka néhány hét Internet nélkül, és egy fél óra egy széthajtott nap után este a buszon hazafelé.

Az ember ugyebár ilyenkor el van magában, bambul kifelé az ablakon, és már rá sem bagózik, ha hangosan megkordul a gyomra. Rush time lecsengése...vidékiessen, kettő s-sel. Ez zajlott bennem. Körülöttem viszont megállás nélkül csörgő telefonok a legelbaszottabb hangélményt szolgáltatva, 10-ből 8 ember kezében épp sms-t küldő, wapozó, játékot futtató, szöveget szerkesztő, e-mailt küldő készülék világította meg a mellettem ülő diszkréten deres halántékú 60+-os úriembert, aki laptopot csúsztatott az ölébe, és a mobilnetes bigyót (nemtom hogy hívják) a busz függönyére csíptetve netezni kezdett, megnézve a másnapi időjárást és az aznapi horoszkópját (biztos azért, hogy megtudja, hogy igazat mondott-e...) . És ha okostelefonom lenne, valószínűleg én is ott helyben elkezdtem volna írni ezt a bejegyzést. Helyzetkép. Kell ez nekünk? Valóban szükségünk van a technika újdonsült vívmányaira, vagy csak használjuk, mert van, mert vagány, mert új, mert trendi?

Lehet itt érvelni társadalmi, szociológiai és technológiai változásokkal, csökkenő bérszínvonallal, mondván, hogy a megélhetésért többet kell dolgozni, ergo fel kell gyorsulnunk nekünk is, hogy helyünk legyen a felgyorsult világban. Beszélhetnénk generációs sajátosságról is, amely villámgyorsan korszellemmé, vagy még inkább XXI. századi szociális betegséggé vált. De kérdem én: mi a túrónak kell minden egyes lépésünkről tudnia mindenkinek azonnal?! (mondtam, hogy önkritika...) Ennyire antiszociálissá váltunk volna, vagy egyszerűen könnyebb üzenetet írni, meg telefonálni, mint felemelni a fenekünket a számítógép elől?

Ezekben a percekben is számtalan üzenet kering az éterben. Írjuk a Facebookra, hogy mi történt velünk, a Twitteren, hogy épp most mit csinálunk, a Foursquare-en, hogy épp most hol vagyunk, and so on... A közösségi médiában éljük az életünket, a híreket meg csak olvassuk, ahelyett, hogy mi magunk lennénk a hír, vagy részesei lennénk annak. Magányos kockák és SM funok görnyednek a monitor előtt, Fábry Sándor pedig a csajok helyett a FarmVille-t éltetve így kiált: Jobb kezet az egérre, éljenek a birkák! Jó ez így? Valószínűleg nem, de azért nem beszélhetünk szerencsére általánosságról.

Ez a néhány hét Internet nélkül jót tett Nekem. Ez úton üzenem azoknak, akik meglepődtek azon, hogy elvesztem az éterből, hogy offline (offlány) vagyok és tök jól vagyok, szocializálódom. :) Egészen üdítő dolog, kiállítás, koncert, könyvtár, kultúra, emberek face-to-face, stb. Mondanám is, hogy így marad, de az a helyzet, hogy képtelen lennék végleg átállni. És hogy mi erre a magyarázat? Csak egy szó: híréhség. Másoknak meg más.

Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e felmérés a Facebook felhasználók körében arról, hogy van-e összefüggés a posztolások gyakorisága és tartalma, valamint a társasági élet aktivitása között, és jól gondolom-e, hogy az eredmény alapján a "social media" kifejezést felválthatná az "anti-social media". Vajon kiírta-e már valaki klingon nyelven a fészre, hogy "magányos vagyok, baszki!!!"?

Mindnyájukak el kellene menni...

Nem rég a Facebookon bukkantam rá Schmuck Andor videójára, amin Budapestről énekel hatalmas átéléssel, miközben egy dekoratív hölgyemény (a felesége) olyan áhítattal tekint rá, ahogyan én maximum egy üveg nem mondom meg milyen márkájú (Jim Beam) viszkire tudnék nézni... A klip láttán elgondolkodtam azon, hogy meddig mennek még el a politikusok a szavazatokért illetve a szavazók vélt vagy valós szimpátiájáért. Ezt megfejelte még a szintén Schmuck indította óvszeres kampány, ami aztán végképp kiverte a biztosítékot. Írni is akartam az esetről, de nem volt azóta időm jobban utána nézni a háttérinfóknak, stb. Ma örömmel láttam, hogy megtette ezt helyettem más. A hvg.hu oldalon Trash politika címmel megjelent cikk minden egyes sorával mélyen egyetértek.

A cikk az MSZP halmozottan idézőjelbe tett "feltámadásáról" szól a médiában. Tömören azt taglalja, hogy az a kampány bizony nem kampány, ahol Salgótarjánban Dóra Ottó, Mesterházy Attila és Molnár Károly Michael Jacksont utánozva fakad dalra, és perdül táncra, majd ezek után lazításképp megpróbál komoly tervekről, és a kormánypárt hibáiról egy kis beszédet tartani. Az addig oké, hogy a negatív sajtó is sajtó, de ez egy kicsit szánalmas szerintem.

Biztosan lehetne a Fidesz oldaláról is szemezgetni egy kicsit, ami a nevetséges megjelenéseket illeti a sajtóban, de erre most nem vállalkozom. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem azért emeltem ki a bal oldal ballépéseit (szóvicc?), mert narancssárga pólóban szoktam otthon szeret-nem szeretet játszani piros szegfűk szirmaival, egyszerűen csak ez ragadta meg a figyelmemet. Azért nem ártana valakinek szólnia, hogy "hahó, fiúk! Az ilyesminek nyoma marad a közvéleményben, és már így is elég szar a helyzet", már ami a politikusok általános megítélését illeti. Bár nem csak ott szar a helyzet...

Nagy fenék és pattanás vs. mellrák

Fel lehetne itt sorolni rémísztő halálozási arányokat, elrettentő példákat, posztolhatnék ijesztő képeket betegekről, kezelési módszerekről, és azok mellékhatásairól, tényekről és tévhitekről, de azt már megtették mások, máshol helyettem. Aki akar, tájékozódhat a mellrákról, a tünetekről, a megelőzésről, az otthoni önvizsgálatról, stb. Én inkább azon gondolkodtam el, hogy ezt mennyire kevesen teszik meg. Az jár a fejemben, hogy én is miért csak a jó ötletre, a klassz grafikai megoldásra figyeltem fel, és miért csak utólag vettem észre a rózsaszín szalagot, a mellrák alapítványok nemzetközi, egyezményes jelképét... Mi Nők valóban többet foglalkozunk a nagy fenékkel, a bőrproblémákkal és egyéb esztétikai hiányosságokkal, mint azzal a betegséggel, ami leginkább érint minket, ami a lehető legjobban megtépázhatja az önbecsülésünket, és ami végső soron, nem időben felismerve, nem megfelelően kezelve, vagy épp a sors szándéka szerint a halálunkat okozhatja?
Te melyikkel foglalkozol többet?

via scaryideas.com

E sorok írója sem járt el rendszeres szűrésre és egyéb vizsgálatokra, amíg a közelmúltban nem derült ki kettő közeli ismerőséről is, hogy emlőrákban szenved. Közülük az egyik az ötödik gyermekét várja novemberre. A jövőhéten távolítják el az egyik mellét... Szűrésre fel, Lányok! Azután jöhetnek a csodatévő ránctalanító krémek és a fogyókúra. :)

A város soha sem alszik...

Above The Line...nem rossz, bár az embernek éppen egy bűzölgő latrina is eszébe juthat a kávé helyet... :)

Digitális művészet

http://www.the-mill.com/

"A nő hasa"

"Vadászó pumaként hangtalanul csorogtam a piros lámpa felé. Fék. De nem a kresz miatt, hanem a perifériás látószög szorításában feltűnt egy tenyérnyi, finoman domborodó bőrfelület, egy nő hasa. Pár pillanat volt, míg a pulóver nyújtózkodás okán felszaladt, s megmutatta rejtett kincsét. Lejtése pont volt, nem gurult volna le róla a hold saját sugarán, de nem is volt undorítóan kockás, ahogyan a fogyasztószereket forgalmazó bodyfasiszták szeretik. Édes kis semmiség, amiben benne van a szerelem előzménye és biológiai lehetősége, hogy várandósan is hirdesse az élet szépségét. Vajon micsoda metafizika rajzolja körbe az áldott asszonyokat, hogy terhüket nem undorító alaktalanságnak, hanem a világegyetem kiteljesedésének tekintjük? Minden várandós pocakjában, persze, egy isteni gyermek lakik, az asszony malaszttal teljes, tökéletesen elegek egymásnak, s ez látszik is rajtuk. Szemükben nem a külvilág, hanem a belső figyelés tükröződik homályosan. A mennyei fény ellenére is kitűnik minden szakértő előtt, hogy a terhes nő mindig szexi, de nem innenről, a fogamzás előttről, hanem a túloldalról, amiben minden férfi átéli, hogy ő is lehetett volna indítóoka ennek a szép, tojás alakú gömbnek. A terhes nő hasa után azonnal azok a hasikák következnek, melyek rendelkeznek zúzmarás téli estékre vonatkozó szolid tartalékkal. Bár úgy tartják, hogy a férfit lehet a hasánál megfogni, valóságban mindig fordítva történik. Férfiember mindig hátulról öleli át asszonyát, tenyerével pont a középpontban nyíló köldököt betapasztva, mintha attól félne, hogy megszöknének a meleg barlangból az apró madárkák. Talán semmi sem véletlen. Isten tetszetős mérnöki munkáján átüt az esztétika, hogy a has csúcspontján, a domborulat zenitjén nyílik-zárul a létezés elvágott fonala. Nem titok, hogy kibírhatatlan orgazmus a büntetése az ide bedugott nyelvnek. Az innen kisugárzó érzés túljut testeden-lelkeden, belecsapódik pont a kozmosz közepébe. Minden nő köldöke összeköttetésben van a tejút magzatvizével, onnan árad beléjük a létezésért való gigantikus aggódás, amely belátja, hogy akit szül, az halni is fog. Így lett a hason uralkodó isteni jel a köldök, létezésünk fekete luka. Most csukjuk be szemünket, és kezünkkel látva simogassuk végig a falát. Lágy szőrpihéken futnak ujjaink, mely a tavaszi finom füvek simaságát csiklandozza belénk. Ha belefújsz, az apró szélvihar eltünteti a ráncokat. Nyáron, amikor a nap a pihéket újraaranyozza, szépsége csak a végtelen búzamezőkhöz hasonlítható. Diabolikus szempontból érthető, hogy ehhez a szalmasárga puhasághoz az éles késpenge ezüst villódzása illik, szerelemféltésben szokás is a ribancot hasba szúrni. Vagy ellenkezőleg, császármetszéssel világra hozni egy kis Napóleont. Gyilkos, orvos, kés, szike. Élet, halál, egymás visszája, belefér egy körbe, de lehet, hogy most csak hasalok. Egyszer beleszédültem egy Kazincbarcikán lak "török hastáncosnő" rezgéseibe, bemutatót tartott, oktat is csoportot, áfás, VB-harmadik helyezett, s azonnal megértettem, hogy miért hívják a földet anyának, az oroszok anyácskának. Tulajdonképpen érthetetlen, hogy soha nem találkoztam egyetlen nővel sem, aki elégedett lett volna azzal, amire kilenc hónapban a legbüszkébb. Vajon valaha is kétségeket ébreszt-e bennük saját romlandóságukra vonatkozóan ez a szerelmes vallomás, amit itt az Elle hasábjain teszek? A nők kétségtelenül hajlandók magukat a mi szemünkön keresztül látni-példa rá a divatszakma és a művészettörténet egésze-, de hasfaluk izomállapotára vonatkozóan egziszencialistábbak a búskomor dán filozófusoknál. Talán a paradicsomból való kiűzettetést képtelenek feledni viselős terhükkel. A has, e roppant földi idea lesz a remény kitüntetettje. Mennyei blaszfémia, mondhatjuk rá, mi sörhasúak. A has a Földön körbeér. A japánok hasikónak hívják, s két tárgyalás között virágzó cseresznyefákat rajzolnak rá ecsettel, Az arabok tűzzel arabeszkeket karcolnak belé. Az indiaiak gyémánttal díszítik. Az afrikaiak elefántcsont karikát bújtatnak. A perui indiánnők hasára vérrel és méreggel rajzolnak. Az eszkimóknak ezüst pikkelyekkel szegélyezett. Európában aranylánccal csicsásodik. De már így is lyukat beszéltem a hasatokba, vagyis hasta la vista, baby."

A fenti idézet Bakács Tibor Settenkedő tollából való, és az Elle hasábjain jelent meg még 2007 decemberében. Három év múlt el azóta, de a mondanivaló nagyon is a jelenre vonatkozik. Létezik az, hogy némelyik férfi jobban csodálja, értékeli a női testet, mint maguk a nők? Hogy van az, hogy míg mi folytonos elégedetlenséggel, szemráncolva nézünk a tükörben fintorgó valakire, addig ilyen gondolatok születnek meg egy férfi fejében? Miért nem tudunk mi is szentélyként, egy magasabb rendű valami által megalkotott mesterműként gondolni arra a testre, ami egy másikat fogad be, életet ad, táplál, nevel, szeret?
Rengeteg cikket lehet olvasni jobbára nők által látogatott oldalakon arról, hogy légy magabiztos az ágyban, a pasi nem a narancsbőrödet figyeli, nem a kissé teltebb idomaidat, vagy a hegyes, szúrós könyöködet, hiszen megbabonázza őt eleve a fedetlen női test látványa, a gondolat, hogy a két test hamarosan eggyé lesz, hogy órák fognak eltelni azzal, hogy érzékiség kiteljesedhessen kettőtök között, hogy felfedezzétek egymásban a vágyat, a szenvedélyt, a gyönyört...
Igen ám, de ott van mindezzel szöges ellentétben a média... A média az összes valamire való modellel, tökéletesnek és/vagy tökéletlennek beállított, teljesen átlagos nőkkel, divat ikonokkal, hibátlanra fotoshopozott arccal, testtel, bőrrel, és a tükör és a monitor néha baromira nem ugyanazt mutatja... Az meg pláne nem fér a fejembe, hogy miért kell "plus-size" modellnek bekategorizálni a teljesen normális testalkatú nőket (persze akadnak kivételek is a kategóriában). Tényleg elnyomja a NŐT bennünk a magazinok, az Internet és a televízió által ránk hányt tökéletesség-hajszolás? Nézd a tévét, anyukám, hátha a hibás önképeddel egy életre megnyomorítod magad! Na ezért értek egyet teljesen Bakács Tiborral.
Ezért a következőt üzenem minden NŐnek: Szeresd, tiszteld, becsüld és csodáld magad, mert a szeretet törődést szül, a törődés pedig megteremti a harmóniát!

Végezetül álljon itt egy idézet Mario Vargas Llossától, egy írótól, akinél véleményem szerint senki sem tiszteli jobban a NŐ-TEST-MŰVÉSZET megbabonázó triumvirátusát. Az alábbi sorokat Gustav Klimt Danaé-ja ihlette:

"Minden nő közül egyedül te egyesíted magadban - mint ezen a megtestesült álomképen - az angyalok égi tökélyét, az ő ártatlanságukat és tisztaságukat egy bravúros földi testben. Ma eltekintek dús kebledtől és harcias csípődtől, kizárólag márványos combodat, a szentély két oszlopát ünneplem: oda vágyom, közéjük köttessek ki, ott korbácsoltassak meg rossz magaviseletemért. Érzékeim ünnepe vagy mindenestül. Bársonyos bőr, aloénektár, ránctalan térddel és könyökkel ékes, finom hölgy, ébredj, nézz a tükörbe, és mondd: >Mindenki másnál nagyobb becsben és dicsfényben állok, áhítanak és szomjúhoznak, mint sivatagi vándor a vizet tükröző délibábot.<"

A szépségért meg kell szenvedni

Jó, de kinek?

Forrás: scaryideas.com

A kép egy olaszországi civil szervezet felhívása a kozmetikai állatkísérletek szenvedő alanyainak segítésére. A piros pipere-cuccok, mint vér...kreatív... mondhatnánk, ha nem ilyen szörnyűségre lenne hivatott felhívni a figyelmet... Az emberek megdöbbennek az ilyen képeken. Elgondolkodnak rajta. Sajnálják szegény kutyusokat, nyuszikat, hörcsögöket, stb... De őszintén: hányan nézik meg otthon, vagy vásárlás előtt a boltban, hogy olyan kozmetikum kerül-e a fürdőszoba polcra, ami nem került védtelen állatok életébe?

2004 óta az EU-ban tilos állatkísérleteket végezni, 2009-től pedig az ilyen termékek behozatala is tiltott. Ki tudja, hogy mindenütt betartják-e ezeket a szabályokat?
Az ismert nemzetközi állatvédő szervezet, a PETA (People for The Ethnical Treatment of Animals ) összeállított egy listát azokról a vállalatokról, amelyek termékeinek teszteléséhez állatokat is használnak, és azokról is, amelyek nem. Érdemes böngészgetni...

Picture of the day

Andreas Krapf illusztrációja...találó... :)

Waka waka

Az nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Afrika nem csak az anyagi javak terén profitál a vb-ből. Soha ennyi figyelem nem irányult még erre a földrészre, mióta a globális bőrgolyó-rugdosás aktuális "Mekkájaként" ad otthont több százezer football rajongónak.

Színes kultúra, vérpezsdítő ritmusok, mosolygó emberek, szó szerint izzó szenvedély és vadság harmóniában a természettel... Csodálatos földrész, tele élettel...és halállal. Azzal együtt, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban zajlik a világbajnokság, a világ szeme az egész földrészre rávetődött. Előtérbe került ugyanis mindezekkel együtt a mérhetetlen szegénység, a szárazság, a politikai összetűzések, a nők európai szemmel nézve brutális megnyomorítása, a fejletlen közoktatás problémája s a többi is. Az Internet, a közösségi média soha nem látott mértékben ad ennek most teret. Videók, cikkek, blogok...mintha most minden csak Afrikáról szólna.

Kíváncsi vagyok, hogy meddig fog tartani ez a figyelem. És hogy mit sikerül elérni ezzel. Több adomány fog érkezni? Több önkéntes fog oda utazni, hogy segíthessen? A politikai konfliktusok megoldódnak? Egyszerre dobják piacra az összes gyémántot? Visszanőnek az aknára lépett gyerekek végtagjai? Valószínűleg nem... De azért elgondolkodtató, hogy mindamellett a sok szenvedés mellett, amit fentebb leírtam, és még számtalan sok más mellett hogyan tudnak mégis ilyen boldogok maradni? Mert ezt látni...a sajtón keresztül legalábbis... Ezt teszi a sport szelleme, a rajongás a fociért. De mi lesz, ha elhallgatnak a vuvuzelák és szétpukkad a média-buborék? Valószínűleg lesznek olyanok, akik beleszeretnek a helybe, és később visszatérnek. Lesz, aki jó hírét kelti Afrikának, és ezek után nem csak a nyomor és a véres képek fognak beugrani, ha az oroszlánok földjéről van szó, a magyaroknak pedig nem csak a KFT-féle klasszikus "néger-csók". Talán mégsem múlik el nyom nélkül a dolog, elvégre a konga hangját sem felejti el gyorsan az ember, és a vuvuzelák zümmögése is a fülünkben fog még "csengeni" egy ideig (és lesz olyan, akinek tényleg...). :)

Defining the value of design

Ritkulnak a bejegyzések, mert a "féjjszbuk" maga alá gyűrt. De azért ennek a videónak itt a helye. Mert dizájn az egész világ. Csak tudni kell meglátni. Vagy inkább megalkotni... A vancouveri Icograda dizájn hét (International Council of Graphic Design Assonciations: icograda) beharangozására készült ez a gyöngyszem, de annál azért több lett:

Olvasni jó :) Nem csak bölcsészeknek

Vannak "szeretek inni, -enni, -szívni, zenélni" kütyük, pólók, kiegészítők, de mi a helyzet akkor, ha az ember csak úgy szeret olvasni? ...és nem akar bölcsésznek látszani, vagy ilyesmi... :) Kerestem, találtam. Klassz cuccok arra az esetre, ha a testünkön akarjuk hirdetni a kultúrát:

Naná, hogy a táskákkal kezdem! :D

Forrás: Rebound Designs

Könyvet nyakba, fülbe:

Forrás: Flickr

Forrás: Papersnake

Forrás: Etsy.com

...és ha nagyon elálmosodnál olvasás közben:



Puskának sem utolsó:

Forrás: Hero Design Studio

Pólók:

Forrás: Zazzle

Én imádok olvasni, úgyhogy "alap, hogy lájkolom" ezeket, ahogy manapság mondani szokás. :D Kár, hogy magyar oldalakat nem találtam, ahol lehet ilyen dolgokat kapni, de lehet, hogy nem jó helyen keresgéltem. Ha valaki talál elérhető közelségben hasonló cuccokat, azt kérem ossza meg velem, vevő leszek rá!

We are the World Haitiért

Gyönyörű. Ahogy árad belőle az életöröm és a boldogság. És ahogy a gyerekek énekelnek és táncolnak. Ahogy emléket állítanak Michael Jacksonnak. Sírok. Boldogan. És nem tudom abbahagyni.

Kreatív álláskeresés

Néhány országban úgy tűnik már divatossá vált az önéletrajz kvázi weblapként való kezelése. A kvázi hangsúlyosan értendő, ugyanis csak annyiban hasonló, hogy itt is egy már előre megadott dizájnos, néha animált sablont töltesz fel a saját tartalmaddal - személyes adatok, tanulmányok, szakmai tapasztalatok, stb. - , és teszed elérhetővé az Interneten. Ha már van saját weblapod, vagy jelen vagy a közösségi médiában bárhol, csak dobsz egy linket az adatlapodra, és máris könnyedén elérhetővé teszed az önéletrajzod anélkül, hogy bárkinek is bajlódnia kellene a letöltéssel.

A nettuts honlapján bemutatnak néhány ilyen sablont, amivel látványosabbá, izgalmasabbá és könnyen elérhetővé teheted a CV-det. Például így:

Ami nekem tetszik a dologban, az a közvetlen e-mail küldési lehetőség, a több fénykép megtekintésének opciója, és az, hogy már itt meg lehet mutatni, hogy milyen személyiséged és ízlésed van.

Persze azért akadnak fenntartásaim is ezzel kapcsolatban. Szerintem nem minden állásra, nem minden vállalat számára a legjobb választás egy ilyen önéletrajz. Az emberek ízlése nagyon változatos, és a franc tudja, hogy az éppen aktuális HR-esnek bejön-e az, amiért te odáig meg vissza vagy. Ha már erre a módszerre esik a választása valakinek, érdemes a "kevesebb néha több" elv alapján választani a témát (amiért persze fizetni kell), vagy készíteni egyet.

Számomra ez még újdonság. Úgy gondolom, hogy az állás keresésére, vagy pályázatok beadására nem feltétlenül ez a módszer a legjobb. Inkább úgy tudom elképzelni, hogy valakinek egyéni vállalkozása van, esetleg szabadúszóként dolgozik a médiában, weblapszerkesztéssel foglalkozik (mint a fenti példán is), vagy más olyan területen tevékenykedik, ahol a kreativitás és az önkifejezés nagy szerepet játszik. A saját weblapján elhelyezi az önéletrajzára mutató linket, és várja, hátha valakinek bejön.

Hmm...azért nem rossz ötlet.

A "Magyar Rettenetes"

A fenti reklám hatására pályázatot hirdetett a Szívlapát blog egy önironikus, tetszőleges magyar terméket népszerűsítő szpot terveire. Íme a győztes szkript:

"Szerintünk nálunk élnek a legszebb csajok (csinos lányok fotói utcán), szerintetek is (explicit jelenetek pornófilmekből)

Szerintünk a magyar bor világhírű (elegáns pincészet, gyertyafénynél vizsgált bor), szerintetek is (részeg angol hülyegyerekek a belvárosban, mindegyik kezében egy palack bor, üvegből nagyot húznak belőle)

Szerintünk a leghíresebb magyar egy igazi zseni volt (Puskás visszahúzós csele az angolok ellen), szerintetek is (részlet a Speak videóklipből)
Szerintünk rengeteg híres találmányunk van (vágóképek: Rubik-kocka, gyufa, helikopter, golyóstoll), szerintetek is (gombafelhő lassított felvételen)
Szerintünk a tisztán gyümölcsből készült pálinka finom, szerintetek?

Magyar pálinka. Talán ebben egyetértünk."

A dolog egy elburjánzott Facebook-beszélgetésből nőtt ki Gosztonyi Csaba neve alatt, időközben profi operatőr, gyakorlott reklámfilmes rendező és utómunkacég (Post Edison) is került. A szerkesztők a leforgatott szpotot februárra ígérik. Nos, kíváncsian várjuk. Részletek a Szívlapát blogon.

Ui.: A hasonló felépítésű, bár minimális öniróniát tartalmazó reklámok nem számítanak újdonságnak. Ezeket itt megnézheted.

CG ART

Alex Roman munkája. A saját fotorealisztikus CG (computer graphic) képeit mutatja be mozgásban. Elképesztően élethű. Az Ő világában szívesen élnék. (full screen ajánlott)

The Third & The Seventh from Alex Roman on Vimeo.

Forrás: Daily Best

Welcome to the internet

Mass média, mögötte a Google Wave elcsendesedett hullámai, a táblát pedig a Twitteres madárkák szarhatták le...lehet benne valami... :)


more funny Fail pictures